Megtanul a gyerek olvasni?

Röviden? Hát persze! Bővebben? Olvass tovább! :)

"Múlt héten összefutottam a Petráékkal a játszón, tudod Ő az, akinek a gyereke Waldorf-suliba jár. Másodikos, de még nem tud rendesen olvasni. Állítólag most tanulják a nyomtatott kisbetűket. Hogy fogják ezt bepótolni? Nem is értem ezt a felelőtlenséget a szülők részéről. Julikámék első osztály félévében már folyékonyan írtak-olvastak..."

"Julika anyukája mesélte szerdán, hogy ők már miket tanulnak a suliban. Elgondolkodtam, hogy vajon jó döntés volt-e a gyereket Waldorfba vinni. Bevallom ilyenkor mindig szorongani kezdek. Látom, hogy a fiam jól érzi magát ott, egészséges, tud egy csomó mindent és rengeteget kérdez, de nem túlzás egy kicsit ez a lassú tempó? Úgy értem, azért lehetne őket egy kicsit jobban terhelni."

Hát emiatt nem egyszerű sem a waldorfos gyerekek, sem a szüleik élete. Ezért is tűnhet sokszor belterjesnek egy-egy ilyen közösség, mert a "nagyvilág" ítél, a könnyen, gyorsan elért teljesítményt figyeli, az azonnal-t, a "legyen már kész"-t. Ha valami nem a "normális" tempóban halad, akkor az hibás, sérült, gyanús, gáz.

De mi alapján határozzuk meg a tanulás "normális" tempóját? Úgy, ahogy MI tanultuk, igaz? De ha belegondolunk a MI módszerünk is különféle volt. Minél korábbra megyünk vissza az időben, annál több ideje volt megtanulni a gyerekeknek a betűket. A nagymamám tanító volt, és amikor én is a pályára léptem sokat mesélt arról, hogy hányféleképpen rakosgatták, rajzolgatták, mutogatták a betűket. Volt rá idejük, hogy kivágják az újságból, felragasszák, beletrappolják a hóba, vagy krétával a betonra firkálják.

Ma mi történik? Nem az írás-olvasás-számolás készségszintű begyakorlása az elsődleges, mert ott van egy csomó dolog az állami suliban, amit még pluszban meg kell tanulni. Például, hogy a nádiposzáta, hol él, mit eszik, milyen a hangja - persze csak könyvből és internetről, mert kirándulni nincs idő - de ezt akkor is tudni kell!

Ezzel szemben milyen az élet a Waldorf első három évfolyamán? Mert, hogy ennyi időbe telik nekik míg minden formában megtanulnak írni és olvasni...

Első évfolyam - Csak a nyomtatott nagybetűk elsajátítása történik meg, ez is nagyon lassan. Egy betűt 3 napon keresztül tanulnak a gyerekek. A tanítójuk saját mesét ír az osztálynak, melynek adott fejezeteiben az épp tanult betű kap kiemelt hangsúlyt. Ha például a T van soron, akkor a tanárok sokszor a Torony képét szokták használni (mivel a T alakja hasonlít egy toronyhoz, valamint "té" hanggal is kezdődik). A mesék kedves és kifejező képei által érzelmileg is kötődni kezdenek a betűkhöz. A történeten túl minden három napos egységhez tartozik egy 4 soros kis versike, ami lehetőleg hemzseg az aktuális betűtől, ezt rögtön meg is tanulják együtt, mozgással* egybekötve. Hivatalosan csak a harmadik nap végén kerül sor a betű füzetbe való leírására (a kicsikben akkora a tudásvágy és a szorgalom, hogy titokban/otthon eddigre már biztos, hogy leírták :) ). A füzetmunka ebben a korban a waldorfosoknak nagyon ünnepélyes dolog és legtöbbször alig várják. 

Második évfolyam - Megkezdődik a nyomtatott kisbetűk tanulása az elsős módszerhez hasonlóan. Ez nagyon érdekes dolog, hiszen állami általános iskolában ezeket leírni nem tanuljuk. Ők igen. Miért? Mert a Waldorf-világban a gyerekek alkotnak, övék a betűk, ők birtokolják azokat. Ekkor még nem olvassák más írott szövegeit - hivatalosan -, csupán a saját maguk által írt szavakat. Ha belegondolunk, ez a folyamat tulajdonképpen az emberi civilizáció útját követi. Az írásbeliség hajnalán a legelső ember, aki kapcsolatba hozható volt a betűkkel, írt - mivel még nem volt mit elolvasnia. Valahogy így van ez itt is, írniuk kell, hogy aztán "megfejthessék a kódot". A tanév végére a waldorfos gyerekek folyékonyan olvassák a nyomtatott szövegeket.

Harmadik évfolyam - Az írott betűk elsajátításának éve. Mire eljutnak idáig, már nagyon várják, hogy ezt is megtanulhassák, hiszen ez egy újabb csomag titok, aminek megfejtése által közelebb kerülhetnek a felnőttek világához. Ráadásul igazán meg van adva a módja, nem csak úgy belevágnak és elkezdik: Előkészületként saját maguk készítik el a tintát, amit a lúdtollal való íráshoz használnak, aztán egy sor ünnepélyes dolog következik mire odajutnak, hogy év végére szép gyöngybetűket formálnak és kötnek össze - ekkor már hagyományos töltőtollal (mert ez az eszköz segíti a legjobban a helyes, laza "ceruzafogást").

Szóval címszavakban ez ennyi, egy nagyon szép folyamat, csak hát néha úgy érezzük ajánlott hozzá a "burok", vagy rengeteg türelem. Mert mik a tények? Hogy a gyerek "nem tud írni/olvasni" és ha ezt a sima általános iskolások megtudják, akkor kezdődik a csúfolódás... Mellette pedig a szülő folyamatosan magyarázkodhat, hogy "hogy lehet ennyire felelőtlen". Közben persze sokszor őt is kétségek gyötrik.
A kulcs talán a feltétlen bizalom a választott pedagógia irányába és az elfogadás, hogy nem mindenki járja ugyanazt az utat, és ez rendben van így.

Egy dolog viszont biztos: hiába nehéz az út, minden waldorfos gyerek megtanul írni és olvasni - de addigra ezek mellett már tudnak horgolni, kötni, fonni, igazi házikót építeni (vályogból, fából), kertészkedni... :)